Music Hungary Szövetség

 
A Music Hungary konferencián évről évre felmerülő problémák nagy többsége állandó téma a Bolyki-völgyben, megoldásukhoz azonban több kell évi két napnál. Erre reflektálva a 2017-es konferencia egyik központi témája volt egy könnyűzenei ernyőszervezet létrehozása, amely műfaji kötöttségek nélkül képviseli a szakmát az állam, a piaci szereplők és a média irányába. A hivatalosan a konferencia második napján bejelentett Music Hungary Szövetség a következő célokat tűzte ki maga elé:
 
A Szövetséget 16 tagból álló Elnökség vezeti, melyet a rendes tagokból álló, évente legalább egyszer megtartott Közgyűlés választ. A tagok az Alapszabályban deklarált célok elérésének érdekében szakosztályokba rendeződnek, biztosítva ezzel a megfelelő figyelmet minden egyes részterületnek. Jelenleg Aggregátor, Alkalmazott zene, Alkotó, Export, Fesztivál, Hangszeres, Kiadó és hangfelvételkészítő, Klub, Menedzser, Média, Oktatás, Promóter, Sync és publishing és Technikus szakosztályok léteznek, ám lehetőség van a lista bővítésére is.
 
A Szövetség első, hároméves ciklusára elnöknek Weyer Balázst, társelnöknek pedig Lobenwein Norbertet válaszotta.
 
Elnökségi tagok továbbá: Balogh Géza, Borsos László, dr. Gyimesi László, dr. Szinger András, dr. Tomori Pál, Gerendai Károly, Jeszenszky Zsolt, Kólya Dániel, Nováczki Éva, Oszkó-Jakab Natália, Szűts László, Tóth Tibor, Tóth Zsolt és Wawra Tamás.
 
A Szövetség rendes tagjain túl nagy szeretettel várja pártoló tagjait is - olyanokat, akik magánszemélyként segítenék munkáját. Ha csatlakozni szeretnél, iratkozz fel hírlevelünkre az oldal alján és örömmel várunk az idei konferencián is. Gyere el, hallasd a hangod, tegyünk együtt a magyar könnyűzenéért!